Krasznahorkai László Kárpát-medencei Irodalmi Verseny


Az Oktatási Hivatal által kijelölt középiskolákban, így a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumban, Gyula, Bodoky utca 10. szám alatti főépületében, a kijelölt termekben.

Szinte már hagy
ománnyá vált, hogy a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium játékos idegen nyelvi vetélkedőt szervez a nyolcadikos tanulóknak. A Languages at Erkel High School névre keresztelt rendezvényt idén is nagy érdeklődés kísérte, összesen 55 tanuló vett részt rajta november 11-én délután.