Merci merci!

Gimnáziumunk ez év novemberében már negyedik alkalommal szervezett az iskola németet tanuló diákjai és az Implom József Általános Iskola 12 végzős „németese” számára gyárlátogatást a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárába. A már-már hagyományosnak számító utazásnak több célja is volt.

A látogatás során, az „idegenvezetőnknek” köszönhetően, a diákok betekintést nyerhettek egy óriáscég mindennapi életébe, megismerhették a gyártási folyamatot és akár ösztönzést is kaphattak arra, hogyan lehetnek az érettségi, vagy a felsőfokú tanulmányok után a mercedes csapatának hasznos tagjai.

Mivel az általános iskola és a gimnázium tanulói közösen vettek részt a programon, a „kicsik” hasznos információkkal gazdagodhattak az Erkel gimnáziumban zajló eseményekről, a diákéletről vagy a tanulásról. Nem sokkal a továbbtanulásra való jelentkezés előtt talán ezek is befolyásolják őket abban, hogy melyik intézményben folytatják tanulmányaikat.

A jó hangulatú utazás egyik csúcspontja talán az volt, hogy láthattunk egy, a futószalagról frissen legördülő, AMG mercit végigszáguldani a tesztpályán.

Ezúton is köszönöm a szervezésben nyújtott segítséget Tar Attilának, a 8.a osztály osztályfőnökének.

Veres János