Beszámoló a 2023-2024. évi döntőről

Mikor együtt dobban 200 Implom-szív
Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny
Kárpát-medencei döntő
2024. február 29. – március 02.
Beszámoló

 

            Harminchetedik alkalommal szervezte meg a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium (fenntartó: Gyulai Tankerületi Központ) az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét. 2024-ben összesen 123 versenyző mérte össze íráskészségét, helyesírási tudását. A döntőbe jutott diákok három fordulón keresztül (iskolai, vármegyei, regionális) mérettek meg, így jutottak a Kárpát-medencei döntőbe. A gyulai verseny 4 kategóriában zajlott: gimnazisták, szakgimnazisták, szakközépiskolások és határon túliak versengtek egymással. Immár 3 éve az a bevett gyakorlat, hogy a vendégversenyzők két részre bontva írják meg a feladatokat: egyik csapat a tollbamondást, ezalatt a másik a helyesírási feladatlapot tölti ki a Moodle-rendszerben, majd emeletet és feladattípust váltanak. A verseny megfelelő koordinálásban a gimnáziumunk minden dolgozója aktívan részt vett, ezért hálás köszönetet mondunk nekik. A színvonalra jellemző, hogy a diákok között több mint a fele 85 % feletti eredményt teljesített, a győzelemhez pedig 94%-os összteljesítmény kellett, amely 200-ból 188 pont. A feladatok összeállításának, koordinálásának, ellenőrzésének folyamatáért köszönetünket fejezzük ki professzor dr. Nagy János elnök úrnak, dr. Vörös Ferencnek (PhD), dr. Sinkovics Balázsnak (PhD), dr. Takács Editnek (OH), Nyistyár István rendszergazdának és Tóthné Bodó Sára magyar szakos kollégának.

            A verseny előestéjén Fegyverneki Gergő médiában jártas módszertani tréner, digitálispedagógia-szakértő Ki viszi át… az irodalmat a digitális partra? című elődadását élvezhettük, amely során az előadó a magyartanítás egy újfajta szemléletét mutatta be.

            A hagyományokhoz híven a péntek reggeli nyitóünnepségén beszédet mondott dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, dr. Nagy János, a zsűri elnöke, az „Implom atyja”. A versenyzőket köszöntő illusztris személy idén Nyiri Péter, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója volt, aki videóüzenetben tolmácsolta jókívánságait. Zárásként Zámori Ida főigazgató asszony gondolatait hallgattuk meg. A megnyitón Perlaki Attila karnagy, énektanár kísérte a gimnáziumi énekkart, akik a Himnusz mellett a Bodzavirágból és a Bájoló dalokat énekelték, Marksteiner Míra (12. A) egy Kovács Dániel-verset (12. A) szavalt Implomra emlékezve, aki 125 éve született. A megnyitó konferálásáért Gyalog Annának (12. A), a záróért és a gálán mondott beszédért Freiberger István (12. B) diákigazgatónak tartozunk köszönettel.

            A megnyitó része volt az is, hogy dr. Nagy János professor emeritus, a zsűri elnöke átadta a kutatói-oktatói Implom József-díjakat, amelyeket idén dr. Juhász Dezső (ELTE) professzor és dr. Sinkovics Balázs (SZTE) adjunktus vehettek át. Sinkovics tanár úr a szűkebb Implom-családhoz tartozik, hiszen évtizede a helyszínen segíti a javítók munkáját. A péntek délelőtti szakmai fórumon mindketten megtartották érdekfeszítő „székfoglaló” előadásukat. Juhász professzor úr Hangkészlet, betűkészlet, helyesírása korai középmagyarban, Sinkovics adjunktus úr pedig Nyelvjárás és identitás a Dél-Alföldön témákkal szélesítették a hallgatóság látókörét.

            A szakmai program után a dolgozatok javítására került sor, amelyet ismét a fogadó gimnázium lelkes kollégáinak köszönthetünk meg. A javító kollégákat ez alkalommal is dr. Sinkovics Balázs és dr. Vörös Ferenc segítették. A zsűri elnökeként dr. Nagy János, a titkáraként dr. Takács Edit működtek közre, részt vett a háttérmunkában dr. Erdély Judit (elnök, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetség) és Teleki-Szávai Krisztina (igazgató, Gyulai Tankerületi Központ) is. A versenyfeladatok átbeszélésére a szakmai zsűrivel pénteken, 15 órától volt lehetősége a felkészítő pedagógusoknak.

            A pénteki ebéd előtt egy nagyszabású villámcsődületre hívták össze a jelenlévőket. A flashmob során a Gödörben hegedű- és népi énekszóra áramló tömeg a kifejezetten ez alkalomra készült Implom-versenypólóban várta, hogy kialakuljon feltartott betűtáblákból a felirat, amelynek mindenkori üzenete évülhetetlen: „Nyelvében él a nemzet!”. Kora délután városnéző túrára indultak a résztvevők, ahol megcsodálhatták az Almásy-kastély, a Gyulai vár és az Erkel-múzeum kiállításait. Pénteken este a „Bemutatkozik az Erkel” gálán a legfigyelemreméltóbb erkeles tehetségek színvonalas kultúrműsorát tekinthették meg az érdeklődők bő egy órában. A gálát Kiss László tanár úr szervezte, készítette elő, ezért neki és minden fellépő diákunknak rendkívül hálásak vagyunk. A kulturális kavalkádot a kísérőknek egy állófogadás, a versenyzőknek egy játékos vetélkedő (szervezte: dr. Erdészné Németi Anikó) követte. Mindkét fórumon lehetőség volt az ismerkedésre, személyes és kötetlenebb eszmecserére, a baráti kapcsolatok kialakítására. Ezekben az epizódokban dobban a legnagyobbat a közös Implom-szív. A verseny összesen mintegy 300 főt mozgatott meg.

            Az eredményhirdetésre szombat délelőtt került sor. A záró ünnepségen beszédet mondott Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnök asszonya, az összefoglalást dr. Nagy János professzor úr tette meg. A műsorban való közreműködésért köszönettel tartozunk Perlaki Attila karnagynak, Egri Ágnes (9. B) tanulónak, aki mindhárom versenynapon elkápráztatott hegedűjátékával, Kallós Eszternek (11. A), aki csodálatosan énekelte a Hazám, hazám operabetétdalt, valamint Nagy Kornéliának (10. A), aki Simonyi Imre: Eszembe jutott című versét szavalta példásan. A záróesemény legmeghatóbb pillanataként éltük meg, amikor dr. Nagy János professzor úr dr. Görgényi Ernő polgármester úrtól megkapta a „Gyula városáért” kitüntetést az elmúlt közel négy évtizedes helyesírásban és nyelvművelésben eltöltött munkásságának évülhetetlen eredményeiért.

            A versenyeredményekről tényszerűen: a legtöbb pontot a Kecskemétről érkező versenyző, Tálos Lili Anna (Kecskeméti Katona József Gimnázium, tanára Tóthné Pintér Kinga) érte el, így az értékes Implom-díjat is ő vehette át. Az egyes kategóriák győztesei és első hat helyezettje szintén komoly jutalomban részesültek.

            A verseny támogatását továbbá köszönjük a Miniszterelnökségnek, a Belügyminisztériumnak, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, a Nemzeti Tehetség Programnak, a Szegedi Tudományegyetemnek, az Anyanyelvápolók Szövetségének, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, Gyula Város Önkormányzatának, a Gyulai Tankerületi Központnak, az Erkel Ferenc Kulturális Központnak. A lebonyolításban nyújtott segítséget köszönjük: a Nicolae Bălcescu Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégiumnak, a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumnak, s főképpen a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium dolgozóinak teljes közössége.

a szervezők nevében 

Fodor György    
szakmai megvalósító